A mai napon az izraeli haditengerészet feltartóztatott egy hat hajóból álló flotillát a Gázai övezethez közeli nemzetközi vizeken, és kicsit megfegyelmezte az ott lévő terroristákat, akik egyébként Gázába tartottak terrorizálni. Az eset egyértelműsége ellenére a sajtó nem…
Viktor vezérünk igen visszafogott volt a választások után de nem lehet nem észrevenni a tendenciát melynek keretében finoman szólva is egyre kevésbé vállalható dolgokat mond. Kevésbé finoman szólva agyára ment a kétharmad. Nem is idéznék külön elemeket a szövegből, mert annyi…
A fejlett Nyugat-Európában igen régi és szép hagyományai vannak a kisebbségek védelmének, elég ha például az angolokra gondolunk, de a franciáknak sincsenek kisebb érdemeik ezen a téren. Mostanság a kisebbségvédelem egyik élharcosa Knut Vollebaek (az EBESZ kisebbségi…
Nem gondoltam volna hogy ilyet fogok valaha is írni, de egyet kell értenem Vona Gáborral, legalábbis avval a megszólalásával amit a Fidesz parlamenti frakciójának címzett. Mert a Vityáék mintha elfelejtették volna hogy ezentúl ők a kormányzó erő. Persze az eskü még nem volt meg,…
Ma a Közép-európai hülyeségkutatás alanyainak egyik üstököséről, sőt mi több, állócsillagáról lesz szó, Robert Fico-ról aki eddig érdemtelenül nem kapott helyet eme napló hasábjain. Sokan csak legyintenek a név hallatán, pedig mennyi munka és eltökéltség kell ahhoz hogy…
Igen kellemetlen tud lenni ha az ember politikusként mindent megtehet, de aztán az istenadta nép kiszavazza a nagy 4 éves "lottóprogramból". Szabó Zoltán volt szocialita képviselő is így járt, mikor beidézték az egyik - a sok közül - botrány kapcsán. Lendvai Ildikó is…
Bizonyára sokan megkönnyebbülve hagyták maguk mögött a nemrég lezárult adóbevallási mizériát. Bár még lehetnek vissza izgalmak, egy AHEP-től jövő levél formájában, de reméljük hogy ilyenekben senkinek nem lesz része. Viszont az adóbevalláshoz mellékelt útmutatót…
Kis technikai szünet után feléledt a blog, mint egy tádzsik menekült, akit éppen most szedtek ki a röszkei határnál a kamionból, ahol előtte heteken át egy kisebb tengerimalac életterének megfelelő térfogatú helyen igyekezett indiai jógikat megszégyenítő hatékonysággal…
Ez a blog, a szerzőben az emberi (saját és másoké) hülyeség okán felgyűlt stressz levezetésére szolgál, tehát hasznos. Einstein óta tudjuk hogy az emberi hülyeség végtelen, úgyhogy a téma kimeríthetetlen, így mindenképpen érdemes kutatni. Valamint közhasznúnak minősül, amennyiben a köz alatt a blog szerzőinek jeles társaságát (azaz engem) értjük.
Friss topikok
Conv:
OFF a témához, de a bloghoz mégsem, hiszen a bloghoz nyújt segítséget
Készítettem egy hírgyűjtő o... (2010.05.25. 12:11)Az idegenek már a spájzban vannak
Lorgem:
@vagypedig: Azért nem, mert az csak egy kép a videóról. Az előzőleg belinkelt videót levetették a ... (2010.02.25. 00:40)A politika Dugovics Tituszai
bence84:
Jót mosolyogtam! A link az elején nem működik (nekem), csekkold légy szíves. A blog jó lesz, de ne... (2010.02.22. 10:15)Egy antifasiszta naplója